A szem az agy tükre is

A szem az agy tükre is

A szem az agy tükre is

2016.09.13.

A szem a lélek tükre, mondják. Egy új tanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy ha nem is lélek, de az agy némileg megismerhető a pupillákból.

A Perspectives on Psychological Science című tudományos szakfolyóirat legújabb száméban közölt tanulmány szerint a pupilla átmérőjéből meg lehet állapítani, hogy az illető éppen mire is figyel. A pupillák átmérőjének vizsgálatát, az úgynevezett pupillometriát egy ideje már alkalmazzák a szociálpszichológia és klinikai pszichológia területein.

A pupillák a fény hatására megváltoztatják a méretüket. Egy sötét szobában a pupillák kitágulnak, hogy minél több fényt gyűjtsenek be, de a napfényre kilépve a pupillák azonnal összeszűkölnek, hogy megóvják a szemet a túlzott fényhatástól. Valójában ez a folyamat védi meg a szem hátsó felében található retinát a túl erős, közvetlen fénytől. Ehhez hasonló folyamat játszódik le a fiziológiai ingerek hatására is, mondta Bruno Laeng, az Oslói Egyetem kutatója.

„Mikor valaki meglát valamit, amire szeretne jobban odafigyelni, akkor a pupillák rendszerint kitágulnak. Egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy ez miért történik, de valószínűsíthető, hogy a vizuális input mezejének kitágítása segíti a vizuális érzékelést” - magyarázta Laeng. Pszichológusok is megerősítették az elméletet, miszerint az emberek pupillája kitágul, amikor valami olyasmit látnak, ami felkelti az érdeklődésüket. Laeng kísérletében súlyosan amnéziás pácienseknek képeket mutattak, majd később újra megmutatták nekik ugyanazokat a képeket, de a kutatók időnként közéjük tettek olyan új képeket, amelyeket korábban nem láthattak. Az amnéziás páciensek ugyan nem voltak képesek megmondani, hogy melyik képet látták már korábban, és melyek voltak az új képek, ennek ellenére a pupillájuk rendszerint határozottan kitágult az új képek nézése közben.


További cikkek

Officelens akció

Officelens akció

A Zeiss élen jár a technológiai fejlesztésekben. Különösen igaz ez a személyre szabott szemüveglencse-gyártástechnológiájukra.

Itt a megoldás!

Itt a megoldás!

Ha Ön jelenleg is progressziv szemüveget visel, vagy tervezi, hogy rendelne, akkor ez most kiváló alkalom!